A Duna-Ipoly Nemzeti Park
A Börzsöny jelentős része – értékekben való gazdagsága folytán – természetvédelmi oltalom alatt áll. Először Börzsönyi Tájvédelmi Körzetként a hegység erdőterületének mintegy felét nyilvánították védetté, majd kibővített területtel a Duna-lpoly Nemzeti Park 1997. novemberi kihirdetésekor annak részévé vált. A Visegrádi-hegység, a Pilis, a Szentendrei-sziget, a Börzsöny és az Ipoly völgye természetvédelmi szempontból értékes területét felölelő, összességében 60 314 hektáros nemzeti parkból a börzsönyi tájegység (azaz a Duna bal partján lévő Börzsöny és az Ipoly-völgyi rész) annak mintegy felét teszi ki. A védelem célja a növény- és állattani, víztani tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme, a biológiai sokféleség fenntartása, az oktatás, a tudományos kutatás lehetőségének biztosítása mellett a térségbe látogatók felüdülésének elősegítése.
A látogatás során betartandó legfontosabb szabályok:
Gépjárművel, kerékpárral közlekedni, lovagolni csak a közutakon, illetve az erre kijelölt utakon szabad. Parkolni a fent jelzett utak padkáin, illetve a kijelölt parkolókban lehet. Fokozottan védett területek csak engedéllyel látogathatók, kivéve az azokon keresztülvezető turistautakat, de azokról letérni vagy ott virágot szedni nem szabad. A vadon élő, továbbá a védett és fokozottan védett növényeket (gumóját, hagymáját, gyökerét) kiszedni, letépni nem szabad.
A területen élő állatfajok egyedeit (azok bármely fejlődési állapotát beleértve) elpusztítani, élettevékenységében zavarni nem szabad. Kerülni kell a hangoskodást, a vadon élő állatok nyugalmának zavarását.
Vadgyümölcsök és gomba a nemzeti park területén (fokozottan védett részek kivételével) az egyéni szükségletet meg nem haladóan gyűjthető.
A természetben művelhető sporttevékenységek közül a technikai jellegű sportágak (függővitorlázás, gyalogernyőzés, kerékpározás, autó- és motorversenysport) a nemzeti parkban a természetvédelmi hatóság előzetes engedélyével művelhetők. Sziklamászáshoz, tájékozódási versenyek rendezéséhez a nemzeti park igazgatóságának engedélye szükséges.
A védett területen sátorozni, táborozni csak a kijelölt táborhelyeken szabad. Tüzet csak a kijelölt tűzrakóhelyeken szabad gyújtani.
Külön ki kell hangsúlyozni a vizek védelmének, szennyezésük elkerülésének fontosságát. A nemzeti park területén nincs intézményes szemétgyűjtés, illetve szemétszállítás, arról minden látogatónak önmagának kell gondoskodnia. Célunk mindnyájunknak, utódainknak is megőrizni a Börzsöny még csodálatosan szép mai állapotát, természeti értékeinek gazdagságát.
Börzsöny és az Ipoly völgye turistaatlasza, Cartographia, 1999
A Dunakanyar és az Ipoly-mente látnivalói
Ipoly Erdő Zrt. – erdőgazdálkodás


